Gyermekkorom
A háború befejezése után sok gyerek született, köztük voltam én is. A hagyományok és a szegénység más körülményeket teremtettek, mint amihez manapság szoktak az emberek. Édesanyám rendszeretete és tisztaság-igénye tette lehetővé, hogy egészséges, jól táplált gyerekként cseperedhessek fel.
Akkoriban azt javasolták a mamáknak, hogy iskolakezdés előtt járjon egy évet óvodába a gyerek. Én is jártam. Egy emlék beugrott abból az időből. Szinpad, csónak, fiú, lány, evezés, ének...
"Nyírfa ága sej, kifaragva.
Abból lesz a jó ballalajka.
Dúli-dúl ballalajka,
Dúli-dúl ballalajka."
Ehhez az emlékhez nagyon jól harmonizál az "Ovizsaru" c. filmnek az a része, amikor az alapító atyákról adnak elő színdarabot az óvodások. Ettől lesznek jó állampolgárok!
Szüleim folytatták sportos életmódjukat, és én is hamar megtanultam sielni, korcsolyázni, úszni és együtt jártam a felnőtt túristákkal kirándulni. Volt, amikor az apám nyakában fejeztem be a kirándulást, vagy nagyon feltört a sarkam a kemény bőr bakancsban. Ennek az volt az eredménye, hogy a kis, hízásra hajlamos fiúcska nagyon szívóssá vált.
Az általános iskola alsó tagozatában főképp egy öreg tanítónő foglalkozott velünk, aki nagyon szigorúan nevelt bennünket és nem félt alkalmazni a méterrudat a tenyeres osztáskor. A poroszos keménységű tanítás révén az újpesti gyerekek írni, olvasni és számolni megtanultak. Negyedik osztályban minden gyerek kisdobos lett, majd úttörők lettünk egy év múlva. A külsőségek fontosságát nem értettük, mert akkor még élt a "jobb a foltos, mint a rongyos" mondás. Jellegzetes viseletünk volt a bakancs vas patkóval és jancsiszögekkel. Ez kitünően csúszott az iskola folyosóján és nézeteltérések esetén is komoly érvnek számított.
A politikailag diktatórikus rendszer, amely vélt, vagy valós ellenfeleivel szemben kegyetlen volt, a gyermekeknek nagyon sok ingyenes lehetőséget biztosított, hogy megtalálják az őket érdeklő tevékenységeket. Az iskola és az úttörőház szakkörei, a sportegyesületek kölyökcsapatai nyitott kapukkal vártak minden gyereket. Az iskolai és úttörőtáborok a nyaralás sokszor egyetlen lehetőségét adták meg az újpesti gyerekeknek.
Én is "kihasználtam" sok lehetőséget. Zeneiskolában szolfézst és zongorát tanultam. Ennek az volt a szépséghibája, hogy gyakorolni a nagymamámhoz kellett járnom Angyalföldre. Ezt csak úgy lehetett gyorsan megtenni, ha Újpestről kerékpárral mentem oda. 1955-ben már minden hajnalban a Margitszigeti Sportuszodában voltam, ahol a kor legjobb úszóitól tanultam meg az úszás legkorszerűbb technikáját. Most már tudom, hogy kár volt 1958-ban abbahagyni a versenyszerű úszást, de mégis így döntöttem.
Volt egy kilbótunk, amivel a Dunát jártuk, de a természetjárás sem maradt el. Nincs Magyarországnak olyan szeglete, ahová nem jutottam el. Még a határsávban fekvő, és csak engedéllyel látogatható Sopron és Kőszeg sem maradt ki. A nomád életforma miatt meg kellett tanulni a sátorban, szénapajtában való éjszakázást és a tűzrakást is.
A forradalom Újpesten simán folyt le, de a megtorlás is csak két épület részleges lerombolására terjedt ki. Ez a két épület a Könyves Kálmán fiúgimnázium és az Április 4 téri általános iskola volt. Nekünk gyerekeknek ez volt a legfontosabb, mert így három hónapig nem jártunk iskolába. Azok a borzalmak, amelyekkel az előző és a mostani rendszer rémisztgette a régi és a mai fiatalokat, otthon nem érintett minket. Mégis azt kell mondanom, hogy senkinek sem kívánom, hogy személyesen tapasztalja meg azt a látványt, amelyet november elején saját szememmel láttam. A Halottak Napját követő hét végén gyalog mentünk ki Újpestről a Rákoskeresztúri temetőbe, majd onnan az Üllői út, Nagykörút és Lehel út vonalán mentünk haza. A temetőben halomban álló hullák és a hozzátartozók látványa sokkoló volt. A város romos képe, a széthányt fegyverek és lőszerek, a mementóként felcimkézett összeégett orosz katonák mára már csak hátborzongató emlékekké váltak.
A "konszolidáció" alatt és után a gyerekeknek vissza kellett szokni a rendszeres tanuláshoz. A táborozások mindíg jó emlékekkel zárultak. Ahogy növekedtem, egyre nagyobb szabadságot kaptam a szüleimtől. Az általános iskola befejezése után már szinte teljes szabadságot élvezhettem. Akkor kezdtem a máig tartó országjárásba és az aktív sportolás, több iskolában való tanulás, katonaság és a házasság csak keretet adott az utazásokhoz.
Folytatása a fényképeim feldolgozása sorrendjében következik.